Bemutatkozás

Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület


TKPE - Természetvédelmi Polgárőrség




A Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület - TKPE (rövid neve: Természetvédelmi Polgárőrség) azzal a céllal alakult meg 2011-ben, hogy elősegítse a polgárőrségnek, a környezet-és természetvédelemmel kapcsolatos közfeladatainak ellátását. Az egyesület létrehozását az indokolta, hogy a Polgárőrség kötelékein belül kialakuljon egy szakértők irányítása alatt működő, a természet, és a környezet védelmére összpontosító szervezet, mely jelentős társadalmi elvárásokat tudna kielégíteni a környezeti károsítások megelőzésének vagy azok felszámolásának területén. Az alapítók közül többen - polgárőrként - már évek óta foglalkoznak természet- és környezetvédelemmel, és polgári természetőrként támogatják a hivatásos természetvédelmi őrszolgálat munkáját.


A Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület feladatai és céljai:

Az Egyesület székhelye 2012 tavasza óta a Fővaros XII. kerület Hegyvidék Jókai Klubban van. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy a polgárőr törvénynek megfelelően részt vegyünk a XII. kerület közrendjének és közbiztonságának védelmében, valamint a bűnmegelőzésben. Ugyanakkor az Egyesület továbbra is kiemelt feladatának tartja a környezeti nevelésben való részvételt, valamint a természetvédelmi és környezetvédelmi károkozások, szabálysértések, bűncselekmények megelőzését, az illegális hulladék lerakók felszámolását. Tagjai önkéntes alapon, nyereség és vagyonszerzési célok nélkül vesznek részt a kitűzött feladatok végrehajtásában. Az egyesületen belül több irányvonal alakult ki, mely azt a célt szolgálja, hogy minden hozzá csatlakozó megtalálhassa, a hozzá leginkább közelálló és képességeinek legjobban megfelelő feladatkört.
A Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület jó viszonyt ápol több állami és önkormányzati szervezettel, a rendőrség szerveivel, a Hegyvidék Közterület-felügyelettel, környezet- és természetvédelmi szervezetekkel, a természetvédelmi őrszolgálattal, mely szervezettekkel együttműködve vállalja a természeti értékeink védelmét, és azok megrongálódásának vagy károsodásának megelőzését. Az Egyesület célul tűzte ki, hogy az emberek megítélését a természet védelméről helyes irányba mozdítsa el, melyet fórumok szervezésével, természet- és környezetvédelmi kiadványok terjesztésével, valamint ismeretterjesztő előadások, és azokat bemutató kirándulások szervezésével kíván végrehajtani.


A Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület működési területe:

Az egyesületi tagok jelentős része polgári természetőri képzésben vett részt, és sikeres vizsgát tett, természetvédelmi jogból, természetvédelmi ismeretekből, és helyi ismeretekből, ami lehetővé teszi számukra, hogy védett természeti területeken is teljesíthessenek szolgálatot.
Működési területünk: Budapest XII. kerület Hegyvidék, a Ptv. 4§ (3) bekezdése alapján a közvetlenül határos települések, továbbá a BRFK-val kötött megállapodás alapján Budapest teljes területe, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal kötött együttműködési megállapodásunk alapján (Ptv. 6§ (1) és 14§ (2) b) alapján) annak teljes működési területe.


Tevékenységeink közé tartozik:
  • Közreműködés a XII. kerület Hegyvidék közrendjének és közbiztonságának védelmében, valamint a helyi bűnmegelőzésben;
  • Közös szolgálatok a kerületi rendőrséggel, a munkájuk támogatása;
  • Közös szolgálatok a Hegyvidéki Közterület-felügyelettel, a munkájuk támogatása;
  • Részvétel a Budapesti Polgárőrség munkájában;
  • Védett természeti területek védelme és felügyelete;
  • Védett élőlények védelme, elpusztulásuk okainak meghatározása;
  • Környezeti nevelés oktatási intézményekben, természetvédelmi témájú előadások tartása, tanösvényeken csoportok vezetése;
  • Környezetkárosító hatások feltárása, behatárolása, és a hulladékmentesítésben való részvétel;
  • Magyarország számára kötelező Európai Uniós környezetvédelmi adatszolgáltatásokhoz felmérések végzése;
  • Környezetvédelmi és természetvédelmi szabálysértések, bűncselekmények felderítése, megelőzése;
  • Rendszeresen dolgozunk a Budai Sas-hegy TT. területén:
    • mozgó járőr szolgálataink során tájékoztatjuk a látogatókat, ha szükséges felhívjuk figyelmüket a látogatási szabályok betartására.
    • természeti megfigyeléseinkről tájékoztatjuk a hivatásos természetvédelmi őrszolgálatot,
    • képzett szakvezetőink segítik a Látogatóközpont munkáját – csoportok vezetése a tanösvényen,
    • részt veszünk a területen folyó élőhely kezelési munkákban,
    • szemétgyűjtési akciókat szervezünk a védett terület megtisztítása, tisztán tartása érdekében.
  • A természetvédelmi őrszolgálattal közös feladat ellátás során, támogatjuk a természetvédelmi őrök fellépését az illegális terepi kerékpározás, motorozás ellen a DINPI Budapest környéki Természetvédelmi Tájegységében. Figyelő – őrző szolgálataink során megakadályozzuk az engedéllyel nem rendelkező gépjárművek behajtását a védett területekre;
  • Tanintézmények (XII. kerületi Tamási Áron Iskola, XI. kerületi Tesz-Vesz Óvoda, Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Ált. Iskola) környezeti nevelési feladataiban segítünk – kirándulások szervezése, szakkör tartása, madárvédelmi program megvalósítása az Óvoda kertjében;
  • Madár odú telepek létesítése és fenntartása.



----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



{THEMEDISCLAIMER}